Németországban 2017-ben november 26-án, vasárnap, a Totensonntag napján emlékezünk meg halottainkról. Ezzel a nappal végződik egyúttal a protestáns (evangélikus) egyházi év is.
Az emléknappal kapcsolatban sokunkban felvetődhet a kérdés : mi a halál és hogyan bánjunk vele? Hiszen egyszer mi is sorra kerülünk, akár akarjuk, akár nem.
Németország társadalmában észrevehető változások mennek végbe halálunkkal kapcsolatban. Sokáig megpróbáltuk véges életünk tényét elűzni, a halál mára azonban lassan visszatér életünkbe. Teljesen szokatlan, új fogalmak jelennek meg a szenvedésről, a fájdalomról és a gyászról, az életről vagy az elmúlásról. Korábban általánosan elfogadott szabályok kevésbé érvényesek és ebben a különböző világnézetek sem játszanak már szerepet. Ebből a halandóság elfogadhatatlan tényének átalakulását láthatjuk. A mai, modern ember már nem engedi ki kezéből halálát. Érdekli, foglalkozik vele, egyre több értelmet tulajdonítva neki s ezzel saját léte fontosságának, méltóságának is. A halált kultúrtörténeti szempontból nézve Németországban úgy tűnik kisebbfajta forradalom van kibontakozóban.
Melyek a már létező példái ennek a változásnak?Ezeknek a szociokulturális változásoknak ideális példája egy már létező temető Észak-Németországban. Itt nem klasszikus értelemben vett temetőről, nem egy keresztény módra bekerített sírkertről van szó, hiszen ez egy természetes park halottakkal, akik így a társadalom többszínűségének növeléséhez és egyben megosztottságához is hozzájárulnak. A parkban külön területe van a holtan született gyermekeknek vagy a névtelenül elföldeltek urnáinak egy őserdőszerű, “nyugalom erdejében” a tölgyek, bükk- és fenyőfák tövében (Friedwald). Megtalálható ott az AIDS-ben elhunytak első közös sírmezeje ugyanúgy, mint egy egyesület által gondozott “Asszonyok kertje” (Frauengarten) a nőmozgalom szellemében, ahol prominens és kevésbé prominens hölgyek nyugszanak egymás mellett és ahol a környezet nyugalma, költészete és esztétikája a halál utáni otthon érzését kelti a szemlélőben.
Az egyéni vagy családi sírok lassan elveszítik jelentőségüket és a klasszikus földbe temetés helyett a hamvasztások lesznek egyre népszerűbbek. Ezzel egyidőben – német kultúrakutatók véleménye szerint – “csoportsajátosságú minitájak” vannak születőben. Azoknak a szociális közösségeknek a temetkezési helyeiről van szó, amelyekhez a holtak életük során tartozónak vallották magukat. Így léteznek már labdarúgócsapatok szurkolóinak ugyanúgy nyughelyeik, mint egyházközösségek vagy akár tekeegyesületek elhunyt tagjainak. Bizonyos popzenekarok imádóit például ugyanúgy összefoghatja a halál, mint a korábban a klubházban vagy a stadionokban a hasonló érdeklődésű összetartozókat.
Mai, modern világunkban a családok egyre inkább szétesnek, az életformák sokszínűsödnek, a hozzátartozók nem élnek már egymás közelében, a szingli háztartások normálisnak számítanak. A temetkezési kultúra sem számít már egyedül a polgári civilizáció kiváltságának, annak mindenféle megkötöttségeivel együtt. A temető szerepe egyre inkább csak a funkcionális temetkezési helyre egyszerűsödik. A gyász és a megemlékezés vagy nyilvános helyekre költözik, ahol – mint Lady Diana halálának esetében – az emberek érzelmeiket közösen vezetik le, spontán szociálromantikus közösségeket alkotva. Vagy pedig konzerválják azokat az internetes emlékezet anyagtalan örökkévalóságában, ahol az emberek az elhunytaknak virtuális temetőkben “emlékhelyeket” hoznak létre.
Az egyháznak nincs többé egyedüli, kizárólagos joga a halálra és a gyászra, a lélek ápolása már nem csak a papok kizárólagos tevékenysége. A tabuk feloldásával nagy lehetőség rejlik a változtatásokra. Hiszen aki a halált tudja kezelni az más, egzisztenciális válságokkal is meg tud birkózni még életében.
De mi a halál?A halál közfelfogásunkban még mindig az élet vakfoltja. Nincs olyan jogi terület a világon, amelyben önállóan meg lenne határozva a halál pontos fogalma. A tudósok nem tudnak megegyezni abban, mikortól számítható az ember pontosan halottnak – még a patofiziológusok sem képesek pontosan meghatározni, mi is a meghalás. A német alkotmány 2.2 cikkelye alapján minden embernek joga van a jó élethez; a törvénybe foglalt, jó halálhoz való jog viszont sehol nem található. Erről elgondolkozva az emberi méltóság fogalmának és a fogalom intellektuális újrafogalmazásának mindenfajta modern értelmezése a “méltó halál” meghatározásánál kezdődik. Figyelembe véve, hogy a méltó élet és a méltó halál között természetesen jelentős különbség áll fenn.
Kb. tíz év óta egyre inkább terjedőben vannak a halál, a búcsúzás és az emlékezés alternatív formái is. Ha minden ilyen trendet összefoglalunk, akkor egy újfajta ars moriendi-ről, vagyis a halál újfajta művészetéről beszélhetünk, amit a 90-es évek végétől az Aids- önsegélyezés, a melegek és a halálos betegek klinikáinak mozgalma befolyásol és mozdít előre. Ennek szellemében alapították például 2007-ben a Hamburg-Altona-i halálos betegek klinikáinak védőszárnya alatt a “Lotsenhaus“-t, a “Révkalauz házát”, ami nem más, mint egy temetkezési és tanácsadó központ. Ennek helyiségei mindenki számára nyitva állnak, és ami a legfontosabb: senkit nem köteleznek kegyeletteljes tartásra, sokkal inkább mindenkire rábízzák annak eldöntését, mi számára a legméltóságteljesebb viselkedés ott.
Mi következik ebből?Az, hogy a halál elveszíti misztifikációját és megtanuljuk normális eseményként kezelni. Amihez a Knockin’ on Heaven’s Door, mint kísérő zene lejátszása a halotti búcsúztatásnál, szabadon fogalmazott gyászbeszédek, halotti menet a béke és a nyugalom erdejéhez, közös éneklés, léggömbök égnek eresztése, folyóvizek partján rendezett búcsúztató ceremóniák, tengerbe temetés vagy gyémánt készítése a halott hamvaiból mind, mind hozzátartoznak. Miközben a búcsúztató helyiségben a hozzátartozók szabad folyást engedve érzelmi állapotuknak énekelnek, sírnak és nevetnek, filmeket mutatnak be az elhunytról vagy anekdotáznak róla, sőt akár meg is érinthetik, addig a falakon kívül zajlik a hétköznapi élet: az utcán városi buszok hajtanak el, az ablak előtt járókelők állnak meg, éppen arra sétáló óvodás gyermekek figyelik a holtat és az őt gyászolókat elfogulatlanul. A halált láthatóságának ténye hozza vissza tudatunkba. A szándékos nyíltság és áttekinthetőség semlegesíti a félelmeket és legjobb esetben normalitáshoz vezethet, hiszen aki látja a halottat, az önkéntelenül részt vesz annak búcsúztatásában is.
Mit szól ehhez az orvostudomány?Ezzel párhuzamosan egyre hatásosabbá válik a palliatív gyógyászat. Segítségével ma már majdnem lehetséges a fájdalomtól mentes halál, ezzel együtt lépésről-lépésre veszítették el a német orvosok ezirányú tartózkodásukat. Hatalmas változások tapasztalhatók tehát az orvosok öntudatában. Az orvosok nem tekintik többé magukat fehér köpenyes félisteneknek, akik személyes és hivatásbeli vereségnek tekintik, ha valakit hagyniuk kell meghalni. Már nem arról van szó, hogy a beteget minden áron meg kell gyógyítani, hanem arról, hogy a betegséggel vagy fogyatékossággal továbbra is elviselhetően lehessen élni a halálunkig.
Az orvosok mára eljutottak odáig, hogy hagyják a betegeket meghalni. Anélkül, hogy megölnék őket.
A “szép” meghalás művészetének kereteiben a “szép” halál mára kortársaink és környezetünk megszokott igényévé vált. Segítségével talán kialakulhat egy olyan emberkép, amelyben az egyénnek nem kell feltétlenül erősnek mutatkoznia. Hanem inkább olyannak, aki időskorban nem a bevett társadalmi képnek megfelelően jól és vidáman bírja magát, aki tudja, kire és hogyan számíthat, olyanra, aki enyhítheti légszomját és halálfélelmét, ha szüksége lesz rá és akinek szabad az élete utolsó fázisát saját akarata szerint úgy értékelni és alakítani, hogy azt az utolsó percéig élethez méltó módon élvezni tudja.
Vitán felül elmondhatjuk: ma már képesek vagyunk a halált visszahozni az életbe, és nem csak most novemberben.
Végül pedig egy jó hír annak, aki (még) nem tud semmit kezdeni a halállal: a jövő hétvégén kezdődik a karácsony előtti, adventi időszak, amelyről részletes tájékoztatónk itt olvasható: Adventi szokások Németországban
(Az itt megjelentetett tájékoztatások nem tanácsadás igényével készültek, a felvilágosításokért garanciát nem vállalunk. Az információkat mindenki saját felelősségére használja.)
